Kezdjük rögtön azzal, mások (anyukák) mit mondanak a gyerekszoba padlószőnyegezéséről:

“Nálunk padlószőnyeg van. Ne tudd meg. Borzalmas. Már nagyon megbántuk. A nagyobbik gyerek már iskolás (ráadásul fiú) nem győzöm szedegetni a radír darabkáktól kezdve mindent.”

“Eredetileg szőnyegpadló volt, naponta porszívóztam alaposan, így is porosodott hamar a szoba, minden meglátszott rajta, a foltokat alig lehetett kiszedni. Meg nem is lehetett mindent.”

“Ahogy nőtt a gyerek, úgy kerültek rá a kitisztíthatatlan foltok. kaja, kakaó, vízfesték, gyümölcslé, volt, hogy rá is pisilt, gyurma és még sorolhatnám. A végén olyan katasztrofális állapotba került, hogy felszedtük és kidobtuk”

Amikor gyermeket vár az ember az első és legfontosabb szempont a gyerekszoba burkolatának kiválasztásakor, hogy a padló biztonságos legyen a kicsi számára. Ha elesik, ne essen nagyot, és ha tél van, ne fázzon fel míg játszik. Mint szülő tökéletesen megértem, hogy ezek a szempontok mennyire fontosak. Megértem, ha a padlószőnyeg a gyerekszobába ezért ideális választásnak tűnik

Pedig nem! A padlószőnyeg gyerekszobába egy igazi öngyilkos akcióval ér fel. Azzal nem vitatkozom, hogy puha. Bár emlékszem, mikor a kislányom járni tanult, és épp elesett, nem azon izgultam, hogy ne fejjel érkezzen a parkettára, hanem, hogy az esés közbe ne legyen ott az asztal sarka, vagy hogy kikerülje azt a fa építőkockát.

A padlószőnyeg gyerekszobába egészségtelen választás. Néhány kevés kivételtől eltekintve a padlószőnyegek jelentős része óriási nyűg lesz a szülőnek, és a tapasztalat nagyon azt mutatja, hogy néhány év múlva a legtöbbjük a kukában végzi.

Miért nem való gyerekszobába padlószőnyeg?

Még a legtisztább háztartásban sem kerülhető el, hogy a padlószőnyegre lehulljon valamilyen étel. A szobatisztaságot sem könnyű megtanulni, így előfordulhatnak kellemetlenebb balesetek is. De bármikor kilöttyenhet egy kis kakaó, feljöhet egy kisebb böfi, vagy egy rosszabb hányásos vírus esetén… Hát, előbújhat a róka rudi.

Aztán ott vannak a poratkák, és a házipor. Az előbbit a háztartási porszívókkal lehetetlen lesz eltávolítani, és még ha az ember rendszeresen is porszívózza (akár napi szinten) még akkor sem lesz tökéletes. Rengeteg padlószőnyeget szedtünk már föl az évek során, és bizony sokszor elképesztő dolgokat találtunk alatta.

A tisztán tartása rettenetes munkával jár. Amit egy parkettáról egyszerűen egy zsebkendővel feltöröl az ember, az a legtöbb padlószőnyegből csak hosszadalmas sikálásokkal hozható ki, ha egyáltalán kihozható.

A padlószőnyeg gyerekszobába tényleg meredek választás.

De ne érts félre. Nem akarunk olyanoknak tűnni, akik csak ócsárolni tudják a padlószőnyeget. E bejegyzés ellenére el kell, hogy mondjuk, hogy szeretjük a (minőségi) padlószőnyeget. Ha a karrierünkre visszatekintünk ezzel a burkolattal volt a legnagyobb tapasztalatunk. Szeretjük, ha otthoni konditermekbe választják, vagy szállodai szobákba, irodaházakba. Nem mondom, hogy nem akad náluk jobb, de megfelelőek oda.

De gyerekszobába biztosan nem. Oda sokkal inkább való a parafa padló. Hogy miért tökéletes választás a parafa padló gyerekszobába, arról egy külön cikkben már szó volt. Persze ez már lényegesen magasabb árkategória, amiért lehet most szidni minket. De sokszor látjuk azt, hogy egy 12-15 m2-es gyerekszobába némi átcsoportosítással, sokszor ki lehet hozni a parafát.

Egyébként ez gyakori. A legtöbb esetben a parkettázás költségvetéséhez egy kicsit hozzáadva lényegesen jobb választási lehetőségek adódnak. Megéri várni, és összespórolni, megéri a pénzt átcsoportosítani, a lakásfelújítás/építkezés felesleges költségeit, nagyzolásait kicsit visszafogni, mert akkor a végén, amikor a parkettára kerül a sor a lakás megkoronázható lesz egy strapabíró, hosszú életű, szép padlóval. De erről majd egy későbbi cikkben lesz szó.