• október

    1

    2011
  • 49
  • 5

Alapok: a parkettázás helye a lakásfelújításban

Egy lakásfelújítás során sok folyamatot meg kell tervezni. Már a költségvetés elkészítése is rengeteg munkát igényel, nem beszélve arról, hogy az egymástól különálló munkákra helyes ütemtervet készítsünk. A jó szakikat is előre le kell foglalni.

Nem mindegy ugyanis, hogy a szakemberek milyen sorrendben érkeznek majd. Ezt mindenki tudja. Vagy mégsem? Néha ugyanis előfordul, hogy úgy hívnak ki minket parkettázásra, hogy olyan munkafolyamatok és szakemberek fognak utánunk jönni, akik bizony komoly károkat tehetnek a parkettában.

Alapszabály: a parkettázás, padló átalakítás legyen az utolsó munkafolyamat a lakásfelújítás során. (Viszont már a lakásfelújítás előtt tudnunk kell milyen parkettával – költségvetés végett – lesz dolgunk, és annak színével – lakberendezés miatt – is tisztában kell lennünk. )

Megértjük, hogy a lakásfelújítás kikészíti az embert, és a festésen, parkettázáson kívül szinte nincs is látványos része, de kizárólag azért, hogy végre látszatja is legyen a lakásfelújításnak, nem szabad a parkettázást, padlóátalakítást előrébb hozni.

A rosszul ütemezett munkáknak köszönhetően, a már lerakott parkettában komoly sérüléseket okozhatnak más szakemberek. A festő akárhogy is vigyáz, előfordul, hogy a létrával megsérti a parkettát. Az ablakcserénél keletkező sitt összekarcolhatja a parkettát. A vízvezeték-szerelő szintén sittet fog hagyni maga után, sőt még vizet is.

A legjobb, ha a szegőléc felrakása után már csak a beköltözés marad hátra. Mindennek persze van egy nagy hátránya. Mivel a parkettázás a lakásfelújítás utolsó lépése, ha rosszul tervezi meg az ember a költségvetést, ami könnyen előfordulhat, hiszen mindig vannak váratlan költségek, a parkettára nem marad majd annyi keret, mint amit az ember az elején számolt.

Ezt a fájdalmat enyhítheti, ha megpróbáljuk a költségvetést a lehető legpontosabban meghatározni. Nem lesz könnyű!

Érdemes elolvasni

Flóderozás, faerezet festés – interjú Ha szerinted is unalmasak a fehér keretes ablakok és ajtók, ha te is úgy érzed, hogy sok vele a macera, egyáltalán nem divatos, és szeretnél kezdeni v...
Egy nap parkettázás nélkül Az építőiparban az ember találkozik mindennel. A napjukat felessel indító mérnökökkel, selyemágyban részegen fekvő kőművesekkel, köddé válni tudó gene...
Ne siettesd a parkettázást! Nem hinném, hogy a mi iparágunk lenne ennyire különleges, de szinte állandóan szembetalálkozunk, olyan helyzettel, mikor valamit extra sürgősen kell m...
A pára nem hanyagolható el Az idei (2014-es) nyár meglehetősen trópusira sikeredett. Állandóak voltak az esőzések, ami miatt a levegő páratartalma jelentősen megemelkedett az eg...

Kérdezz, szólj hozzá! Jön válasz!

Köszönjük a tartalmas hozzászólást!

Válasz visszavonás

5 HOZZÁSZÓLÁS

  • Viktória
    2011-11-14, 12:30 VÁLASZ

    Üdv Mindenkinek!
    Betartottam a fontossági sorrendet, és a parkettázást hagytam utoljára. Már megvan, hogy PONTOSAN milyet szeretnék (laminált padlót), és már az anyagi keret is megvan. Mivel a munkálatok csúsznak, – ahogy egy építkezésnél illendő – még hátravan a glettelés meg a festés. Kérdésem: Szerintetek: kérjem-e kiszállítását a padlónak, annak tudatában, hogy év végéig nem biztos, hogy kész lesz a többi? Árt-e a padlónak, ha +5 C-fokos helyiségben kell várakoznia a lerakásra? Válaszotokat, véleményeteket előre is köszönöm. Viki

    • 2 Jepetto@Viktória
      2011-11-15, 19:02 VÁLASZ

      Kedves Viktória!

      Nedves, fagypont alatti, fűtetlen helyiségben nem szabad tartani a laminált padlót. A + 5 C fok rendben van, de én elővigyázatos vagyok, nyugodtabb lennék, ha mondjuk 10 C-t írtál volna, persze így is rendben lesz.

      Jövőre 27 % lesz az áfa, tehát ajánlott előre megvenni.

      Üdv,
      A 2 Jepetto

  • Judit
    2016-03-04, 14:36 VÁLASZ

    Kedves 2 Jepetto!
    Most vásárolt lakásomban szeretném a nappalit teljesen felújítani. JElenleg laminált padló van. A régi tulaj azt mondta parketta van alatta de mozgott és nem volt idejük a felújításra, ezért tették le a laminált padlót. Én mindenképpen szeretném “visszahozni” és felújíttatni a parkettát. A szobában galéria és beépített szekrények lesznek kialakítva. Kérdésem, a laminált padlót vegyük föl még a többi munka előtt? “Mozgó” parketta felújításához fel kell szedni és újra lerakni vagy más módszer is létezik?Ha erre lenne szükség, a beépített szekrény és a galéria lépcsője (szintén be lesz építve) alatt előre meg kell csinálni a javítást?
    Köszönöm előre is a segítséget!
    Judit

    • 2jepetto@Judit
      2016-03-10, 11:04 VÁLASZ

      Kedves Judit!

      Látni kéne ezt, ahhoz, hogy meg lehessen mondani mit lehet vele csinálni. Elmehetünk látatlanul egy nagyon rossz megoldás felé is. Addig ne építtessenek galériát, és beépített szekrényt, amíg ezt egy parkettás nem látta, de a laminált padlót érdemes még a szemle előtt felszedni, hogy a parkettás meg tudja nézni mi van alatta. Nagyon sok minden szeretünk online intézni, de ez sajnos nem fog menni. Keresse majd kollégámat telefonon.

      Üdv,
      2 Jepetto

  • Tibi
    2016-03-15, 16:13 VÁLASZ

    Kedves 2 Jepetto!

    Laminált padlót cserélném újra.
    Két problémám akadt rögtön az elején.
    1, A régi laminált padlóra beépített szekrény került.
    -ha a szekrény alatt kicserélem, az új lap a padlóalátéttel 5-6mm-rel megemelné a magaságát, ami szekrény aljának szükséges levágásával és nem kevésmunkával járna hogy vissza lehessen tenni.
    Kérdésem: Mi gondol a beépített szekrény körbeszegélyezéséről mind esztétikailag, mind szakmailag (pl. kell-e a szekrény felöl diletációs hézagot tartani, akkor is ha a szemközi falig csak 1,5m a távolság?

    2, Az antennakábelt a padló alatt javasolná átvinni a szemközti falig?

    Válaszát előre is köszönöm.
    Tibi

© Copyright 2017