• 5724
  • 1

Ágyfejvég ötletek megmaradt fa padló lapokból

Szinte sosincs úgy, hogy egy lakásfelújítás, építkezés után ne maradna meg jó pár lap, vagy akár csomag a parkettából, lamináltból. Ha van maradék az mindig jó, mert sosem lehet tudni, hogy mikor kell majd valamilyen szerencsétlen baleset miatt 1-2 léc a javításhoz. Nem is ajánlom, hogy te kiszámold lécre pontosan, hogy mennyi lamináltra lesz szükséged, vagy a maradékot eladd. Számos veszélye van ennek, de erről majd máskor írunk.

A megmaradt parketta lapokból számos dolog készíthető, amitől később még használható lesz, ha szükség lenne rá. Most ágyfejvég ötleteket gyűjtöttünk, amik nagyon mutatósak is tudnak lenni.

Ágyfejvég készítésére legjobban a tömörfa padlólapok alkalmasak. Svédpadló, hajópadló, csaphornyos parketta. Utóbbihoz akár még ingyen is hozzá lehet jutni, mert a régi bérházakban korukból kifolyólag ezeket kezdik felbontani. Nehezebb ágyfejvéget készíteni a laminált padlóból vékonyságuk végett, de ez sem lehetetlen.

Először nézzünk meg 7-8 ötletet, majd beszéljünk egy kicsit a megvalósításról:

Egy ilyen ágyfej védőt 4-5 megmaradt hajópadlólécből is ki tudsz hozni. Megfelelően pácolni, vagy antikolni kell csak, nagyfejű szögekkel díszíteni, és kész is a fejvédő.

fa ágyfejvég

ágyfejvég fából

A fejvédő mögött bőven elvezethetsz kábeleket, így magára a fejtámlára könnyedén felszerelhetsz lámpát is, amit egy körvágóval másodpercek alatt a helyére szabhatsz. De lehet, hogy csak egy fúróra lesz szükséged.

fa ágyfejvég lámpával

Ha a falszakasz nem túl nagy az ágyhoz képest, és van elég maradékod, a padlót akár teljesen is felfuttathatod. Itt már inkább ragasztani érdemes a nagy mennyiség miatt. Ez esetben a lécek nem lesznek később felhasználhatóak.

ágyfejvég

ágyfejvég parkettából

Bontott csaphornyos padlóból, vagy maradékből is lehetnek csodákat művelni. Ehhez a fejvédőhöz csak ez alapszerkezet kell (3x2m léc, faroslemez, vagy megmaradt osb, L alakú pipaléc), és némi elszántság.

ágyfejvég

ágyfejvég halszálkás parkettából

ágyfejvédő

Hogyan készíts ágyfejvéget? Mire figyelj?

Először is kell egy alap. Ehhez gyalult falécekre, és farostlemezre, esetleg osb lapra lesz szükséged. És persze csavarokra.

Az ágyfejvég alapja a felhasznált parkettalapok típusától függ. Hagyományos parkettát, mint a fentebb említett halszálkamintás fejvédő, olyan alap kell, mint egy tábla, amire rá ragaszthatod a parketta léceket.

headboard

A halszálkamintás fejvédőnél 2 módszert is alkalmazhatsz, attól függően neked melyik szimpatikus. Megteheted azt is, hogy az alap farostlemezre, osb-re ráragasztod az egész szálakat, hogy lelógjon a széle, és az utólag körbevágod.

diy herringbone

De egyesével is beszabhatod a szélső elemeket:

diy herringbone2

Végül meg már csak a felületkezelés marad. Csiszolás, színezés (pác, olaj), és szükség esetén a lakkozás. Ha a szélek vágása nem lett tökéletes, akkor L alakú pipaléccel el tudod azt takarni.

Svédpadlóból, hajópadlóból, lamináltból könnyebb dolgod lesz. Mivel itt hosszú lécekkel fogsz dolgozni, a gyalult faléceken, és a takaró pipaléceken másra nem igazán lesz szükség. Itt ugyanis nem kell mást tenni, mint a „lábazati lécekhez” hozzácsavarozni (lamináltnál inkább ragasztani) a léceket, amit a nút-féder, klikk rendszer megfelelően egybe fog tartani.

Ha itt egész szálakkal dolgozol, akkor ezeket később fel tudod használni, amennyiben a padlódon valami sérülne, vagy gáz lenne. Ilyen esetben a szélekre pipaléceket kell tenni, mert a nút fédert el kell takarni. Ezt azonban ne ragaszt közvetlenül a parkettára, ha később hozzá akarsz nyúlni. Szögeld a lábazathoz, a parkettánál meg maximum 2 oldalas ragasztóval fogd oda.

headboard

Már csak egyetlen kérdés marad. Hogyan fogod tudni a falhoz rögzíteni. Bár a fejvég lábakon áll, ez nem túl biztonságos. A falra szerelésnek azonban van egy nagyon egyszerű módja. Fogj egy pár megmaradt gyault lécet. Vágd el hosszanti irányba 45 fokos szögben. Az egyiket a falra fúrd fel, a másikat az ágyfejvédő hátára.

Valahogy így:

headboard to wall

Ennyi kell, hogy legyen egy szép ágyfejtámlád. Nem is vészes. Könnyen elkészíthető 1 nap alatt is. Az is jól mutat, ha egy falat parkettával burkolsz.

TUDOD MÁR HOL VESZEL PADLÓBURKOLATOT?

(Vigyázz, szakmai elhivatottságot nem mindenhol kapsz)

Tőlünk minden segítséget megkapsz, hogy ki tudd választani az álmaid parkettáját, padlóját otthonodba, de mi nem árulunk parkettákat, padlókat. Ha szeretnél olyan helyen padlót, parkettát vásárolni, ahol hozzánk hasonló szenvedéllyel, tőlünk megszokott szakmai alázattal szolgálnak ki, Megtaláltuk azt az üzletünket, ahol hozzánk hasonló szenvedéllyel, és szaktudással találkozhatsz.

 

Nézz be online a kínálatba
 

Ha Zuglóban jársz nézz be az IPS-be, alig 5 percre vannak az Örs vezért téri IKEÁ-tól. Tényleg vizálló laminált padlótól, prémium LVT-n át, I. osztályú svédpadlóig igen széles a választék. Induló középkategóriától felfelé több 100 laminált padlót fogsz találni. 🙂

parketta üzletpartnerünk

Miért az IPS?

Bérelhető eszközpark parkettázáshoz

(Ha magad parkettáznál, béreld ki a profi eszközparkunkat.)

Minden eszközt megkapsz tőlünk, sőt rengeteg hasznos tudást is, hogy olyan minőségben, olyan profizmussal tudd lerakni a laminált padlót, lvt-t, vagy más úsztatott (klikkes) padlót, amit talán nem is nézel most ki magadból.

(Több mint 15 különböző eszköz, amik a kezed alá fognak dolgozni.)

 

ÉRDEKEL?

 

TOVÁBB

INSPIRÁCIÓS ATOMBOMBAŐRÜLTEKNEK, MINT ÉN

(22.000.000 kép szobára, színre, méretre, stílusra, költségre szűréssel)

Imádsz inspirálódni, képes vagy órákig ötleteket keresve képeket nézni, de a Google képkeresőjébe nem tudsz úgy keresni, hogy jó találatokat adjon ki? NEM IS KELL!

Facebook, Google képkereső, Pinterest.. Sokkal jobb lesz, amit mutatni fogok. A kedvenc eszközöm, és sosem volt inspirációs gondom. A sírba akartam vinni magammal, de inkább kiadom. Több mint 22 millió inspirációs kép! Biztos fogsz tudni úgy szűrni, hogy megtaláld álmaid inspirációját legyen szó egy hálószobáról, konyháról, nappaliról vagy akár mosókonyháról.

(19 féle helyiségre nappalitól a mosókonyháig, több féle színre, stílusra, méretre, költségvetésre is tudsz szűrni. Egy inspirációs atombomba, mert elsöpri az egyhangúságot, és tele leszel ötlettel inspirációval már 1-2 perc után.)

 

HOVÁ KÜLDJEM A LINKET?

 


PARKETTÁT VENNÉL?

Gyere partnerüzletünkbe, az IPS-be, mert ott nemcsak hogy a szakcikkeink kötelező olvasmányok, de szívvel dolgoznak azon, hogy te trendi lenyűgöző padlót tudj venni akár laminált akár tömörfa mellett voksolsz. Nem fogsz csalódni!

Hol találod?

MAGAD PARKETTÁZNÁL?

Bérelj tőlünk profi eszközöket a lerakáshoz. Ezzel az eszközparkkal a lehető legjobb énedet fogod tudni kihozni magadból, és a végén lesz egy szuper padlód, amire büszke lehetsz.

DIY ESZKÖZÖK

KALKULÁTOROK

Mennyibe kerül a parkettázás? Mennyi vágási veszteséggel kell számolni? Használd kalkulátorainkat DÍJMENTESEN!

KALKULÁTOROK
MÁSOK OLVASSÁK

Kérdezz! Már 400x írtunk! Jön válasz neked is!

(Ha csak annyit írsz, hogy tetszett a cikk, nekem az is sokat jelent. De ha van kérdésed, akkor azzal mindenképpen keress meg.)

Subscribe
Visszajelzés
guest

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Poldermann Nóra
Poldermann Nóra
2 éve

Kedves Jepetto!

Földszinti lakásba szeretnék új, 14 mm-es Befag szalagparkettát letenni egy olyan helyiségbe, ahol a korábbi burkolatot eltávolították és az aljzat már egyenletes,
22 mm-es szintkülönbséget kéne áthidalnom a csatlakozó szobákhoz.
A parketta alá Secura Max Aquastop Smartot tennék (5 mm), viszont a hiányzó 4 mm kitöltésében kérném a segítségét, mit javasol és milyen rétegrendben? A hangszigetelés nem, a hőszigetelés inkább szempont. Gondoltam, esetleg 4 mm-es parafa táblák szóba jöhetnének e, ha igen, milyen rétegrendet javasol, vagy van e más lehetőségem is Ön szerint? Ebben az esetben is kérem, hogy a rétergrendet is írja le, hogy érdemes letennem majd.
Válaszát előre is köszönöm!
Nóra

© Copyright 2017